Van, hogy az rettent meg legjobban, ha támogatni akarnak. Mikor azt érzem, hogy egy hatalmas feladat előtt állok, amit lehetetlen megoldani, jönnek emberek, akik azt mondják: Meg tudod csinálni!

Bíztatni akarnak, nyilván. De ezzel csak lekicsinylik a félelmem. Gyengébbnek érzem magam. Más szemében ez mégse akkora kihívás?

"Meg tudod csinálni, mert erős vagy." De most pont nem érzem magam annak. Azt hallani, hogy mégis az vagyok, hatalmas teher. Fel kell nőnöm hozzá. Mert ha elbukok, csalódást fogok okozni. Az azt jelenti, hogy nem próbáltam eléggé. Nem azt, hogy valami nálam nagyobba vágtam a fejszém.

Az empátia többet segítene.

http://www.ted.com/talks/brene_brown_listening_to_shame/transcript?language=en

“lesz egy PR fotózásunk az AnKERT-ben, ehhez keresünk vállalkozó kedvű érdekes/szép/csúnya/különleges/karakteres embereket!”

Mikor ezt a hirdetést olvasom Facebookon, és kiakadok, hogy mennyire nem fair, hogy csak szép embereket keresnek. Szóval én nyilván nem mehetnék.

Aztán elolvasom megint.

Facepalm.

Mit csinálsz, ha elhívnak egy buliba, és gyakorlatilag senkit se ismersz? Elmész, mert remek lehetőségnek tűnik ahhoz, hogy megismerj új embereket?

Avagy.

Látod magad, ahogy mindenki rád néz. Összesúgnak mögötted. Rólad beszélnek. Nyilván. Tuti észrevették, hogy a csizmád alatt lyukas a zoknid. Mint a vadállatok, érzik, hogy félsz. Tudják ők is, hogy nem illesz közéjük. Kinéznek. Nyilván joggal.

Ezért inkább lemondod a mehívást, rosszullétre hivatkozva?

Akkor ez a blog neked szól. Mert nem vagy egyedül a félelmeddel.

Ez persze nem jelenti azt, hogy bárki is foglalozna veled meg a félelmeiddel a buliban. És ez nem azért van, mert tényleg nem vagy érdekes. Sokkal inkább azért, mert nagyon lefoglal mindenkit az, hogy azt fejtegessék, hogy a többiek mit gondolnak róluk.

Ebben a blogban a mindennapi félelmeimet osztom meg.

Hátha nem lesznek olyan félelmetesek. Se nekem, se neked.